Mt 12,22–30

Jézus úton van. Előtte (12,15) sok beteget meggyógyított. Nem akarta, hogy őt ismertté tegyék. Ő folyamatosan olyat tesz, amiből felismerhetik, hogy Ő Isten Fia – de ekkor még küldetése teljesítése előtt van. Nem testi gyógyulásokat adni, hanem a bűneinkből, a haláltól, az ördög hatalmából megszabadítani jött.

Most ezt teszi: kiűzi az ördögöt egy emberből. Akik látják, tisztában vannak ezzel. Ma talán a testi gyógyulással foglalkoznánk többet, akkor ez nem így volt. (Nem voltak materialisták az emberek, kivéve talán a szaddúceusokat – de ők most nincsenek ott.)

Amikor testi gyógyulást ad, akkor is látszik, hogy Ő tette. Amit az orvosok csak nehezen, fájdalommal, sok pénzért, tökéletlenül tudnak elvégezni, azt Ő egy szóval megteszi („csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám”). Ilyenkor az ember felismeri, hogy Istennel van dolga, és döntenie kell: Jézussal vagy Jézus ellen.

Itt „szellemi gyógyulás” történik, egy ember megszabadul a Sátán hatalmából. Ezt az ember még tökéletlenül sem tudja előidézni. Még világosabb helyzet, még inkább döntenie kell az embernek.

„Vajon nem ez a Dávid Fia?” – felismerik, de nem jutnak el odáig, hogy kövessék Jézust. A farizeusok válasza őket is megakadályozza ebben.

Felismerik, de nem akarják elismerni, mint Isten Fiát. Mert ha Ő az, akkor mindent lát bennem, tud rólam. Akkor meglátom, hogy az én igazságom, amiben addig bíztam, hiábavaló. Erről beszélt Jézus a Hegyi Beszédben is. Úgy tanított, mint akinek hatalma van. Ezzel a hatalommal kerülnek szembe, de nem akarják megadni magukat. Inkább istenkáromlást (és képtelenséget) szólnak, csak ne kelljen megadni (kiadni, odaadni) magukat Krisztusnak.

„Ha a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg” – de nem teszi ezt, mert annál tudatosabban harcol Isten ellen. Másnak kell legyőzni, megkötözni őt.

Csak Jézus tudta legyőzni – a kereszten, amikor bejelentette, hogy „elvégeztetett”. Akkor meg is kötözte a Sátánt (aki azóta „láncos kutya”), és most „rabolja ki a házát”, azaz szerzi vissza, szabadítja meg a lelkeket, és viszi át az Ő országába. Az ÚSZ-i értelemben az „ország” királyság, királyi hatalom. Még megvan mindkét „ország”, azaz van hatalmi területe a Sátánnak is (ameddig a „lánc” tart), onnan szabadít meg Jézus.

Ezt a szabadítást utasítja vissza, aki (káromlással, mint itt a farizeusok) ellentmond Jézusnak. Aki elfogadja, az megadja, kiadja, odaadja magát neki. Ehhez az elfogadáshoz hit kell: hinni, hogy Jézus a győztes, a megmentő, Ő adja az örök életet, hogy Ővele leszek szabad. A Sátán mindezekben be akar csapni: magát mutatja erősebbnek, hamis biztonságot ad a földi életre, szabad életnek állítja be az Isten nélküli életet (amelyben valóban „szabad vagyok az igazságtól, de milyen gyümölcsét veszem… annak vége halál”, Róm 6,20–21); még gyógyulást is tud adni hamis (okkult) eszközökkel. Az üldözéskor megkínoz hívőket (vagy keresőket), majd felajánlja, hogy ha feladják a hitüket (vagy a keresést), „békén hagyja” őket. Ezeknek a dolgoknak kell ellentmondani azzal a hittel, hogy Jézus a győztes, Ő ment meg, és vele én is győztes leszek, akármit tesznek velem.

„A bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka az örök élet” (Róm 6,23). A Sátán soha nem ajándékot ad, mindennek megfizetteti az árát. Annak is, ha „békén hagy”. Az örök élet ajándék. Ennek az árát Jézus fizette meg. Ezért fogadhatom el bizalommal, és adhatok érte oda mindent – magammal kezdve.